SZÜLÉS UTÁNI 6 HETES REGENERÁLÓ PROGRAM
"A gyermekágyi időszak egyik legfontosabb lépése!"

A várandósság és szülés során rengeteg változáson megy át az édesanya teste, épp ezért nagyon fontos, hogy már a gyermekágyi időszakban elkezdjük a szakszerű és biztonságos regenerációt.
Nagy-Kovács Ramóna vagyok és csapatommal közösen olyan kismamáknak és édesanyáknak szeretnénk segíteni, akik számára fontos az egészség. 18 év versenysport után éveken keresztül dolgoztam a sport világában. YouTube csatornámon évek óta igyekszem minden sportolni vágyó kismamának segíteni, de hogy ezt minél magasabb szinten tegyem és a nagy igényekre reagálva második várandósságom alatt elvégeztem az Almásy Mozgásakadémia Fitmummy pre- és posztnatális tréningjét, illetve az IWI Nemzetközi Fitnesziskolának is a Pre-és Postnatal Tréner képzését.
A Kismama Program végigkövette a második terhességemet és ezt a csomagot is “valós időben”, azaz a saját regenerációm időszakában forgattuk, hogy minél hitelesebb és szakszerűbb videókat nyújthassunk nektek.
Ez a 6 hetes posztnatális tréning egy mozgásminta tanító program.
Az anyukák esetében a legfontosabb feladatunk a medence-, és az ágyéki gerinc funkciójának a helyreállítása.
A regenerációs program két lépcsőből áll, az első a lokális regeneráció. Csak ezzel foglalkozunk az első 6-8 hétben, ami alatt feladatunk, hogy visszahozzuk az ideg-izom közötti kapcsolatot, aktiváljuk a hasizmokat, tornáztassuk a medencefenék izmait, helyreállítsuk a légzésünket, és megtanuljuk a helyes testtartást.
A csomag tartalma

A szülés utáni 6 hetes regeneráló program ára
29.900 Ft
Egyszeri díj, 3 hónapos hozzáféréssel.
30% KEDVEZMÉNY
KUPONKÓD: MINDEN30
A TELJES ÉLMÉNYT SZERETNÉD? JÓ HÍRÜNK VAN! KEDVEZMÉNNYEL ÖSSZECSOMAGULTUK NEKED!

2 az 1-ben akció: SZÜLÉS UTÁNI 6 HETES REGENERÉLÓ PROGRAM + FITT ANYA PROGRAM
Egyszeri megvásárlás, 9 hónapos hozzáférés
Közeledik a gyermekágyi időszakod? Szeretnél utána is biztonságosan és szakszerűen visszatérni a sportolásba? Jó hírünk van, mert 10% kedvezménnyel tiéd lehet a teljes regenerációs postpartum csomagunk, hogy a kórháztól egészen a pörgős edzésekig veled legyen egy profi csapat!

3 az 1-ben akció: KISMAMA PROGRAM + SZÜLÉS UTÁNI 6 HETES REGENERÉLÓ PROGRAM + FITT ANYA PROGRAM
Egyszeri megvásárlás, 1,5 éves hozzáférés
Ha tudatos kismamaként már most szeretnél felkészülni a teljes pre-és postpartum időszakod fitt és egészséges verziójára, tarts velünk! 20% kedvezménnyel tudod megvásárolni a három csomagot egybe, sőt, mindegyikhez 1,5 évig hozzáférsz. Bízd magad egy profi csapatra, végigvezetünk a teljes időszakon!

Seprényi Laura a Maternity vezető szülésznője, thai kismama masszőr ajánlásával!
Eddigi vásárlóink 95%-a ajánlaná ismerőseinek a Kismama Programot!
14 napos pénzvisszafizetési garancia.
Mindent megteszünk azért, hogy a legjobbat kapd kismamaként a Programon keresztül! Ha megvásároltad a csomagot, de nem azt kaptad, amire számítottál, vásárlástól számított 14 napig lehetőséged van lemondani, ebben az esetben visszafizetjük a csomag 100%-át!
Ha kíváncsi vagy a Programra, kukkants bele a videókba itt!
Egy kis ízelítő a forgatásokból és videókból! 😉
